A hagyomány az életünknek az az része, amelyet fontos átélnie a gyermekeinknek és az unokáinknak is. Ezért újítok. Aktualizálok, modernizálok vagyis újítok azért is, mert a világ folyamatosan változik. Akkor lesz a hagyomány értékes és követhető az utánunk jövő generációknak is, ha érdekes, izgalmas szerethető és az ő „szájízüknek” megfelelő.
Nincs Karácsony nélküle
Nincs a világon olyan – magára valamit is adó – nemzet, aki ne ismerné. Még az arab és az ázsiai konyha is készíti. Karácsony meg elképzelhetetlen nélküle nálunk, magyaroknál. Ha nincs a török hódoltság, talán a népszerűsége sem lenne ilyen óriási a magyarok között. Kezdetben, az őrölt piros paprika megjelenéséig, sáfránnyal színezték. Ma már sem Karácsony, sem disznótor nem lehet …
A semmiből is
A december pénztárca nyitogató napjaiban gyakran szembesítenek bennünket a médiák azzal, hogy vannak olyanok – nem is kevesen -, akiknek talán már pénztárcájuk sincsen. Mindig kiderül, hogy szinte a semmiből is lehet adakozni. Az idei év legbeszédesebb kezdeményezése az, amelyben egy nagycsaládos szervezet tagjai azért fogtak össze, hogy olyanokat segítsenek, akik még náluk is jobban rá vannak szorulva erre. Azért …
A gyomor naptárja
Az ember gyomrának nincsen naptárja. A füstölt csülköt vagy a franciasalátát egyformán dolgozza fel, akár Karácsony van akár nem. Neki ez a dolga. Nekünk nőknek meg az, hogy szeressük magunkat meg a családunkat és lepjük meg a vendégeinket a friss, ízletes étkek tálalásával. Naptártól függetlenül. A gyomor pedig jó közérzettel és egészséges szervezettel meghálálja mindezt. Hol szerzed be a friss …
Melyik az igazi?
Az igazi megtalálása sosem egyszerű feladat. Sok szempont, sok kutakodás, sok idő és nem kis fáradság mire eldönti az ember lánya, hogy melyik lesz a nyertes. Igazi, tökéletes megoldás nincs, de néha muszáj megalkudni, mert el kell dönteni végre, melyik lesz a Tiéd.
